FilmFuggok Blogja

Hollywoodi őrjárat (Hollywood Homicide) - TRAILERfilm/DVD-ajánló
Harrison Ford neve nem ismeretlen senki számára, főleg akció/thriller és némi sci-fi területén. Viszont ezt a rendőr-ingatlanügynök filmjét lehet, hogy kevesen ismerik, pedig igazán jól sikerült alkotás lett.
Jelen filmünket Ron Shelton rendező úr jegyzi, aki olyan produkciókban munkálkodott korábban, mint a Bad Boys 2. és a Dark Blue, tehát van némi jártassága a jófajta zsarus filmek kreálásában.
Egy kicsit szétszórt, de jó zsaru, három válással (és gyerektartással) most másodállásban ingatlanügynökként várja a nagy üzletet - ő Joe Gavilan (Harrison Ford). A túlzott ingatlanbefektetések miatt pénzügyi és magánéleti gondjai mellé még kap egy kezdő társat K.C. Calden (Josh Hartnett) személyében, aki azért állt be a rend őreinek sorába, mert apját, aki nagyszerű rendőrnyomozó volt, egy drograjtaütésen ölték meg, de a körülmények nem voltak tisztázottak a mai napig.
Míg Galivan őrmester megpróbálja a nagy ingatlan üzletet összehozni egy gyilkosság helyszínéül szolgáló diszkó tulajdonosával, Calden nyomozó a színészi pályafutását próbálja sínre tenni. Ám egyikük sem gondolná, milyen hamar közös szálakra találnak a diszkóban történt zenei banda gyilkosságának és Calden apjának a halála között.
A szálak Antoine Sartain (Isaiah Washington) lemezkiadó-tulajdonoshoz vezetnek, aki teljesen véletlenül már ült börtönben, és a diszkóban megölt banda tagjai az ő kiadójához tartoztak.
Érdekes egy ilyesfajta “öltönyös” maffiózó szerepében látni a Grace klinika sztárorvosát, Dr. Burke-öt, de úgy gondolom, sokkal jobban áll neki, és még néhány ilyen szerep elkélne a személyének, hiszen ezt a karaktert mintha rászabták volna.
A film pedig erősen ajánlott, mert egy kellemes kis délutáni vagy esti akciós és néhol humoros jelenetekkel megtűzdelt történetet kapunk nagyszerű szereplőkkel.
Tamás

Hollywoodi őrjárat (Hollywood Homicide) - TRAILER
film/DVD-ajánló

Harrison Ford neve nem ismeretlen senki számára, főleg akció/thriller és némi sci-fi területén. Viszont ezt a rendőr-ingatlanügynök filmjét lehet, hogy kevesen ismerik, pedig igazán jól sikerült alkotás lett.

Jelen filmünket Ron Shelton rendező úr jegyzi, aki olyan produkciókban munkálkodott korábban, mint a Bad Boys 2. és a Dark Blue, tehát van némi jártassága a jófajta zsarus filmek kreálásában.

Egy kicsit szétszórt, de jó zsaru, három válással (és gyerektartással) most másodállásban ingatlanügynökként várja a nagy üzletet - ő Joe Gavilan (Harrison Ford).
A túlzott ingatlanbefektetések miatt pénzügyi és magánéleti gondjai mellé még kap egy kezdő társat K.C. Calden (Josh Hartnett) személyében, aki azért állt be a rend őreinek sorába, mert apját, aki nagyszerű rendőrnyomozó volt, egy drograjtaütésen ölték meg, de a körülmények nem voltak tisztázottak a mai napig.

Míg Galivan őrmester megpróbálja a nagy ingatlan üzletet összehozni egy gyilkosság helyszínéül szolgáló diszkó tulajdonosával, Calden nyomozó a színészi pályafutását próbálja sínre tenni. Ám egyikük sem gondolná, milyen hamar közös szálakra találnak a diszkóban történt zenei banda gyilkosságának és Calden apjának a halála között.

A szálak Antoine Sartain (Isaiah Washington) lemezkiadó-tulajdonoshoz vezetnek, aki teljesen véletlenül már ült börtönben, és a diszkóban megölt banda tagjai az ő kiadójához tartoztak.

Érdekes egy ilyesfajta “öltönyös” maffiózó szerepében látni a Grace klinika sztárorvosát, Dr. Burke-öt, de úgy gondolom, sokkal jobban áll neki, és még néhány ilyen szerep elkélne a személyének, hiszen ezt a karaktert mintha rászabták volna.

A film pedig erősen ajánlott, mert egy kellemes kis délutáni vagy esti akciós és néhol humoros jelenetekkel megtűzdelt történetet kapunk nagyszerű szereplőkkel.

Tamás

Házasodik a család (Our family wedding) - TRAILERfilm/DVD-ajánló
Egy újabb film, amely nem érte meg a magyar premiert, csupán DVD-n fog érkezni hozzánk október végén a Házasodik a család című, egészen viccesnek ígérkező komédia.
A történet szerint adott egy szerelmespár, melynek egyik fele az afroamerikai származású Marcus Boyd, a másik pedig a latin-amerikai Lucia Ramirez. Boldogan szeretnének élni, míg meg nem halnak, így hát itt az ideje az eljegyzésnek. Csakhogy a nagy családi bejelentés nem úgy alakul, ahogy tervezték, ugyanis az örömapák egy cseppet sem örülnek csemetéik választásának, ráadásul a két család kultúrája közti különbségek is felszínre törnek, amelyek csak további bonyodalmakhoz vezetnek.
Szereplők:America  Ferrera (Lucia Ramirez)Forest  Whitaker (Bradford Boyd)Carlos Mencia (Miguel Ramirez)Regina  King (Angela)Lance  Gross (Marcus Boyd)
Bár a rendező, Rick   Famuyiwa egy már szerintem lerágott csontnak számító történetötletből készített filmet, a trailer alapján még akár egy jó vígjátékot is kaphatunk, bár az imdB-n lévő 3.0-s átlag eléggé elszomorító. Talán a beviagrázott kecske túl fárasztó poén volt sokaknak, az ilyen és ehhez hasonló jelenetek a tinivígjátékokban még talán elmennek, de egy, Forest Whitaker (A fülke, Az utolsó skót király) nevével fémjelzett filmben nem igazán. Őt igen ritkán láthatjuk ilyen jellegű alkotásokban, így biztos látott valamiféle fantáziát a forgatókönyvben. Hát majd megnézi az eredményt, aki szeretné.
Kitti

Házasodik a család (Our family wedding) - TRAILER
film/DVD-ajánló

Egy újabb film, amely nem érte meg a magyar premiert, csupán DVD-n fog érkezni hozzánk október végén a Házasodik a család című, egészen viccesnek ígérkező komédia.

A történet szerint adott egy szerelmespár, melynek egyik fele az afroamerikai származású Marcus Boyd, a másik pedig a latin-amerikai Lucia Ramirez. Boldogan szeretnének élni, míg meg nem halnak, így hát itt az ideje az eljegyzésnek. Csakhogy a nagy családi bejelentés nem úgy alakul, ahogy tervezték, ugyanis az örömapák egy cseppet sem örülnek csemetéik választásának, ráadásul a két család kultúrája közti különbségek is felszínre törnek, amelyek csak további bonyodalmakhoz vezetnek.

Szereplők:
America Ferrera
(Lucia Ramirez)
Forest Whitaker (Bradford Boyd)
Carlos Mencia (Miguel Ramirez)Regina King (Angela)
Lance Gross (Marcus Boyd)

Bár a rendező, Rick Famuyiwa egy már szerintem lerágott csontnak számító történetötletből készített filmet, a trailer alapján még akár egy jó vígjátékot is kaphatunk, bár az imdB-n lévő 3.0-s átlag eléggé elszomorító. Talán a beviagrázott kecske túl fárasztó poén volt sokaknak, az ilyen és ehhez hasonló jelenetek a tinivígjátékokban még talán elmennek, de egy, Forest Whitaker (A fülke, Az utolsó skót király) nevével fémjelzett filmben nem igazán. Őt igen ritkán láthatjuk ilyen jellegű alkotásokban, így biztos látott valamiféle fantáziát a forgatókönyvben. Hát majd megnézi az eredményt, aki szeretné.

Kitti

Véres gyémánt (Blood Diamond) - TRAILERtévéajánló
A kilencvenes évek végén, a kaotikus, polgárháború sújtotta Sierra Leonében egy Danny Archer nevű dél-afrikai zsoldos váratlanul kap egy második esélyt az élettől. Miközben börtönbüntetését tölti csempészésért, megismeri Solomon Vandy történetét. Solomon egy egyszerű halász, akit arra kényszerítettek sokezer honfitársával együtt, hogy a helyi gyémántbányák egyikében dolgozzon. A férfi szenzációs dologra lel az “egyszerű” drágakövek között: ritka, megfizethetetlen rózsaszín gyémántot talál. Tudva, mekkora kincs van a kezében, elrejti az értékes követ. A két férfi sorsa hamarosan keresztezi egymást. Dannynek szüksége van a gyémántra, hogy rendezze konfliktusát a helyi bányász-szindikátus vezetőivel; Solomon pedig azért ragaszkodik a kőhöz, mert enélkül nem tudná megmenteni fiát, akit az Egyesített Forradalmi Front kötelékeibe kényszerítettek. Együtt indulnak el a lázadók földjén keresztül - egy hozzájuk csapódó idealista amerikai újságírónővel az oldalukon - , hogy visszaszerezzék a rendkívüli értékkel bíró gyémántot.(filmkatalogus.hu)
December 16-án az RTL klubbon 21:20-kor adják 2007 talán legjobb akciófilmjét, csodálatos zenékkel, igazi drámával, Az utolsó Szamuráj rendezőjétől.
A Véres gyémánt nagyszerűen olvasztja össze eggyé mindhárom szálat.Leonardo Dicaprio Dannyjét hősként, Djimon Housou családjáért utolsó vércseppéig küzdő afrikai halászét és Jennifer Connelly igazi amerikai, ilyen világot még sosem látott, de bátor Maddyjét,aki a film végén egy olyan gyönyörű szerelmi szálat hoz a történetbe, hogy máig évről évre visszakeresem YouTube-on. Pedig csak utolsó leheletnyi szavak maradnak és az egymástól végeláthatatlan, milliónyi mérföldekre lévő országok.
TE

Véres gyémánt (Blood Diamond) - TRAILER
tévéajánló

A kilencvenes évek végén, a kaotikus, polgárháború sújtotta Sierra Leonében egy Danny Archer nevű dél-afrikai zsoldos váratlanul kap egy második esélyt az élettől. Miközben börtönbüntetését tölti csempészésért, megismeri Solomon Vandy történetét. Solomon egy egyszerű halász, akit arra kényszerítettek sokezer honfitársával együtt, hogy a helyi gyémántbányák egyikében dolgozzon. A férfi szenzációs dologra lel az “egyszerű” drágakövek között: ritka, megfizethetetlen rózsaszín gyémántot talál. Tudva, mekkora kincs van a kezében, elrejti az értékes követ. A két férfi sorsa hamarosan keresztezi egymást. Dannynek szüksége van a gyémántra, hogy rendezze konfliktusát a helyi bányász-szindikátus vezetőivel; Solomon pedig azért ragaszkodik a kőhöz, mert enélkül nem tudná megmenteni fiát, akit az Egyesített Forradalmi Front kötelékeibe kényszerítettek. Együtt indulnak el a lázadók földjén keresztül - egy hozzájuk csapódó idealista amerikai újságírónővel az oldalukon - , hogy visszaszerezzék a rendkívüli értékkel bíró gyémántot.
(filmkatalogus.hu)

December 16-án az RTL klubbon 21:20-kor adják 2007 talán legjobb akciófilmjét, csodálatos zenékkel, igazi drámával, Az utolsó Szamuráj rendezőjétől.

A Véres gyémánt nagyszerűen olvasztja össze eggyé mindhárom szálat.
Leonardo Dicaprio Dannyjét hősként, Djimon Housou családjáért utolsó vércseppéig küzdő afrikai halászét és Jennifer Connelly igazi amerikai, ilyen világot még sosem látott, de bátor Maddyjét,aki a film végén egy olyan gyönyörű szerelmi szálat hoz a történetbe, hogy máig évről évre visszakeresem YouTube-on. Pedig csak utolsó leheletnyi szavak maradnak és az egymástól végeláthatatlan, milliónyi mérföldekre lévő országok.

TE

Zodiákus (Zodiac) - TRAILERfilm/DVD-ajánló
A történet:Sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az őrület határán járnak. - Robert Graysmith könyvéből. (hbo.hu)
Szereplők:Jake  Gyllenhaal (Robert Graysmith)Robert  Downey Jr. (Paul Avery)Mark  Ruffalo (Dave Toschi)Anthony  Edwards (Bill Armstrong)
Elég hosszú film, néha kicsit vontatott, de egyáltalán nem néztem közben, hogy na mikor lesz már végre vége. Magával ragad a film hangulata, nézőként teljesen eggyé válunk a Zodiákus utáni kutatás szereplőivel. Hiteles és remek alakítást nyújtanak a színészek, és a cselekmény is követi az eredeti történéseket (hiszen ez a film igaz történeten alapul). David Finchert mindenképpen megtapsolnám a nagyszerű rendezésért.
Kitti

Zodiákus (Zodiac) - TRAILER
film/DVD-ajánló

A történet:
Sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az őrület határán járnak. - Robert Graysmith könyvéből. (hbo.hu)

Szereplők:
Jake Gyllenhaal (Robert Graysmith)
Robert Downey Jr. (Paul Avery)
Mark Ruffalo (Dave Toschi)
Anthony Edwards (Bill Armstrong)

Elég hosszú film, néha kicsit vontatott, de egyáltalán nem néztem közben, hogy na mikor lesz már végre vége. Magával ragad a film hangulata, nézőként teljesen eggyé válunk a Zodiákus utáni kutatás szereplőivel. Hiteles és remek alakítást nyújtanak a színészek, és a cselekmény is követi az eredeti történéseket (hiszen ez a film igaz történeten alapul). David Finchert mindenképpen megtapsolnám a nagyszerű rendezésért.

Kitti

Fanboys: Rajongók háborúja - TRAILERfilm/DVD-ajánló
A történet: 1998-ban a Star Wars-rajongók türelmetlenül várják a Baljós Árnyak premierjét, ilyen fiatal fanatikusok Eric, Linus, Hutch és Windows is. Úgy döntenek, bevágódnak rozzant furgonukba, és elutaznak George Lucas birodalmába, a Skywalker Ranch-ra, hogy ellopják a film kópiáját, és elsőként nézhessék meg a várva várt új részt. Útjuk persze nem zökkenőmentes, sőt még az elvetemült ősellenségekkel, a Star Trek-rajongókkal is meg kell küzdeniük.
Szereplők:Sam  Huntington (Eric) Chris  Marquette (Linus) Dan  Fogler (Hutch) Jay  Baruchel (Windows) Kristen  Bell (Zoe)+ híres “beugrók”, mint pl.a  Star Trek-sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner vagy a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher.
Nem vagyok se Star Wars-, se Star Trek-rajongó, mégis élvezhető volt a film. Bár biztos voltak olyan jelenetek/poénok, melyek nekem nem estek le, mert nem tudom kívülről ezeket a sagákat, de azért sok dolgon tudtam nevetni. Maga a film nem feltétlenül vígjáték, szándékosan nem írtam le a tartalmában a történet komolyabbik felét, mert ezt sehol sem emelik ki, és nem is a szomorú részen van a hangsúly. Próbálják oldani és ellensúlyozni, szerintem sikerül is valamennyire. Lényeg, hogy a Fanboys nem egy a sok túlerőltetett és idióta vígjáték közül.
Kitti

Fanboys: Rajongók háborúja - TRAILER
film/DVD-ajánló

A történet:
1998-ban a Star Wars-rajongók türelmetlenül várják a Baljós Árnyak premierjét, ilyen fiatal fanatikusok Eric, Linus, Hutch és Windows is. Úgy döntenek, bevágódnak rozzant furgonukba, és elutaznak George Lucas birodalmába, a Skywalker Ranch-ra, hogy ellopják a film kópiáját, és elsőként nézhessék meg a várva várt új részt. Útjuk persze nem zökkenőmentes, sőt még az elvetemült ősellenségekkel, a Star Trek-rajongókkal is meg kell küzdeniük.

Szereplők:
Sam Huntington (Eric)
Chris Marquette (
Linus)
Dan Fogler (
Hutch)
Jay Baruchel (
Windows)
Kristen Bell (
Zoe)
+
híres “beugrók”, mint pl.a  Star Trek-sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner vagy a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher.

Nem vagyok se Star Wars-, se Star Trek-rajongó, mégis élvezhető volt a film. Bár biztos voltak olyan jelenetek/poénok, melyek nekem nem estek le, mert nem tudom kívülről ezeket a sagákat, de azért sok dolgon tudtam nevetni. Maga a film nem feltétlenül vígjáték, szándékosan nem írtam le a tartalmában a történet komolyabbik felét, mert ezt sehol sem emelik ki, és nem is a szomorú részen van a hangsúly. Próbálják oldani és ellensúlyozni, szerintem sikerül is valamennyire. Lényeg, hogy a Fanboys nem egy a sok túlerőltetett és idióta vígjáték közül.

Kitti

Bűbáj (Enchanted)- TRAILERfilm/DVD-ajánló
Szereplők:Patrick Dempsey (Robert)Amy Adams (Giselle)James Marsden (Edward)Timothy Spall (Nathaniel)Idina Menzel (Nancy)Susan Sarandon (Narissa királynő)Rachel Covey (Morgan)
Történet: Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzi a varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágból. Ennek következményeként a lány a mai, modern Amerikában találja magát. Giselle először elborzad New Yorktól, melyben feje tetejére állnak a mesevilágban ismert tételek. Azután találkozik Roberttel, a válóperes ügyvéddel, aki kisegíti a bajból, és akibe lassan, de biztosan beleszeret. Igaz, hazájában már eljegyezte őt Edward herceg. A dolgok összekavarodnak, amikor megjelenik a herceg, ráadásul a gonosz királynő is New Yorkba érkezik, hogy a hercegnő életére törjön. (forrás: port.hu)
Őszintén, én rajongó vagyok. Ilyen lenyűgözően naiv és ártatlan filmet ritkán lát a médiafogyasztó emberfia! Amy Adams játéka … nem csoda, hogy Golden Globe-ra jelölték (kár, hogy nem kapta meg), Patrick Dempsey néhány jelenetén sírva röhögtem, nem is beszélve Susan Sarandonról, aki a főgonosznőt alakítja..
Mindenkinek ajánlom, aki egy csepp ártatlanságra vágyik (kicsit csöpögősen hangzik, de el tudtok képzelni ilyen szituációt…és nem csak lányoknál :) Szerelmi bánatra kitűnő gyógyír! ;)
HunterHalberg

Bűbáj (Enchanted)- TRAILER
film/DVD-ajánló

Szereplők:
Patrick Dempsey
(Robert)
Amy Adams (Giselle)
James Marsden (Edward)
Timothy Spall (Nathaniel)
Idina Menzel (Nancy)
Susan Sarandon (Narissa királynő)
Rachel Covey (Morgan)

Történet: Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzi a varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágból. Ennek következményeként a lány a mai, modern Amerikában találja magát. Giselle először elborzad New Yorktól, melyben feje tetejére állnak a mesevilágban ismert tételek. Azután találkozik Roberttel, a válóperes ügyvéddel, aki kisegíti a bajból, és akibe lassan, de biztosan beleszeret. Igaz, hazájában már eljegyezte őt Edward herceg. A dolgok összekavarodnak, amikor megjelenik a herceg, ráadásul a gonosz királynő is New Yorkba érkezik, hogy a hercegnő életére törjön. (forrás: port.hu)

Őszintén, én rajongó vagyok. Ilyen lenyűgözően naiv és ártatlan filmet ritkán lát a médiafogyasztó emberfia! Amy Adams játéka … nem csoda, hogy Golden Globe-ra jelölték (kár, hogy nem kapta meg), Patrick Dempsey néhány jelenetén sírva röhögtem, nem is beszélve Susan Sarandonról, aki a főgonosznőt alakítja..

Mindenkinek ajánlom, aki egy csepp ártatlanságra vágyik (kicsit csöpögősen hangzik, de el tudtok képzelni ilyen szituációt…és nem csak lányoknál :) Szerelmi bánatra kitűnő gyógyír! ;)

HunterHalberg

Juno - TRAILERfilm/DVD-ajánló
rendező: Jason Reitmanforgatókönyvíró: Diablo Codyzeneszerző: Matt Messinaoperatőr: Eric Steelbergproducer: Lianne Halfon, Russell Smithvágó: Dana E. Glauberman
Szereplők: Ellen Page (Juno MacGuff)Michael Cera (Paulie Bleeker)Jennifer Garner (Vanessa Loring)Jason Bateman (Mark Loring)Allison Janney (Bren MacGuff)J.K. Simmons (Mac MacGuff)Olivia Thirlby (Leah)
Történet: Juno egy csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak… Az anyai “örömök” elé néző lány barátnője, Leah segítségével nevelőszülőket keres és talál a születendő kicsinek. A tökéletes adoptálók Mark és Vanessa, a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Szerencsére Juno szülei mindenben a legmesszebbmenőkig támogatják bajba esett lányukat - erre pedig szükség is lesz, hiszen a nem egyszerű szituba kerülő tini kemény döntések előtt áll a felnőtté váláshoz vezető úton. Végül azért minden megoldódik, és az édesbús mozi stáblistájáig Juno arra is rájön, hová tartozik.
Díjak és jelölések: BAFTA-díj (2008) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Diablo CodyOscar-díj (2008) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Diablo CodyTorontói Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Legjobb női alakítás: Ellen PageBAFTA-díj (2008) - Legjobb női alakítás jelölés: Ellen PageGolden Globe díj (2008) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Ellen PageGolden Globe díj (2008) - Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölésGolden Globe díj (2008) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Ellen PageOscar-díj (2008) - Legjobb film jelölés: Russell Smith, Lianne HalfonOscar-díj (2008) - Legjobb rendező jelölés: Jason ReitmanOscar-díj (2008) - Legjobb női alakítás jelölés: Ellen Page
(forrás: port.hu)
Jó kis mozi, minden benne van, ami egy jó filmhez kell. Ellen Page gesztikulációi és nyers humora nagyon szórakoztató. A zenék is illenek a képbe. Ajánlom!
HunterHalberg

Juno - TRAILER
film/DVD-ajánló

rendező: Jason Reitman
forgatókönyvíró: Diablo Cody
zeneszerző: Matt Messina
operatőr: Eric Steelberg
producer: Lianne Halfon, Russell Smith
vágó: Dana E. Glauberman

Szereplők:
Ellen Page (Juno MacGuff)
Michael Cera (
Paulie Bleeker)
Jennifer Garner (
Vanessa Loring)
Jason Bateman (
Mark Loring)
Allison Janney (
Bren MacGuff)
J.K. Simmons (
Mac MacGuff)
Olivia Thirlby
(Leah)

Történet: Juno egy csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak… Az anyai “örömök” elé néző lány barátnője, Leah segítségével nevelőszülőket keres és talál a születendő kicsinek. A tökéletes adoptálók Mark és Vanessa, a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Szerencsére Juno szülei mindenben a legmesszebbmenőkig támogatják bajba esett lányukat - erre pedig szükség is lesz, hiszen a nem egyszerű szituba kerülő tini kemény döntések előtt áll a felnőtté váláshoz vezető úton. Végül azért minden megoldódik, és az édesbús mozi stáblistájáig Juno arra is rájön, hová tartozik.

Díjak és jelölések
BAFTA-díj (2008) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Diablo Cody
Oscar-díj (2008) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Diablo Cody
Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Legjobb női alakítás: Ellen Page
BAFTA-díj (2008) - Legjobb női alakítás jelölés: Ellen Page
Golden Globe díj (2008) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Ellen Page
Golden Globe díj (2008) - Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölés
Golden Globe díj (2008) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Ellen Page
Oscar-díj (2008) - Legjobb film jelölés: Russell Smith, Lianne Halfon
Oscar-díj (2008) - Legjobb rendező jelölés: Jason Reitman
Oscar-díj (2008) - Legjobb női alakítás jelölés: Ellen Page

(forrás: port.hu)

Jó kis mozi, minden benne van, ami egy jó filmhez kell. Ellen Page gesztikulációi és nyers humora nagyon szórakoztató. A zenék is illenek a képbe. Ajánlom!

HunterHalberg

BeugróDVD-ajánló
Jelenleg a Cool TV-n és a Comedy Central-on (ismétlések szintjén) futó, de egyébként a TV2-t és az m1-et is megjárt Beugró végre DVD-n is kapható. Ezt sajnos csak most tudtam meg, miután végre láttam a Cool-on is egy adást :D
A DVD-ről:“A Beugró 2007-es indulása óta hatalmas népszerűségre tett szert fiatalok és idősek körében egyaránt. Élőben és a tévéképernyők előtt is rengetegen voltak kíváncsiak a négy rendkívül tehetséges színész, Rudolf Péter, Szabó Győző, Pokorny Lia és Kálloy Molnár Péter rögtönzött előadásaira. A Novák Péter vezette sorozat 2008 őszi adásai most teljes egészében elérhetők ezen a négylemezes DVD kiadványon, amely az évad 14 adását tartalmazza Fenyő Iván és Kovács Patrícia vendégszereplésével. Az október elején megjelent, több mint 700 perc időtartamú DVD kiadvány kuriózumát méginkább növeli, hogy a televízióban is látott 14 adás mellett kimaradt jelenetek, valamint a pilot (kísérleti) adás is felkerült a korongokra extraként.” (hazimozi.hu)
Remek műsor, remek színészekkel és remek improvizációkkal. Rengeteg olyan adást láttam, melyben bennhagyták a bakikat (pl. ezeknek köszönhetjük a “Hány métert futsz 100-on?” és a “magzaton kívüli terhesség” gyöngyszemeket), és amelyek tényleg érzékeltetik, hogy itt nem betanult szövegről van szó, hanem ott helyben születnek a poénok.
Végezetül (mivel előzetest itt nem nagyon lehet találni) egy jelenetet szeretnék beszúrni ide, mely a műsor egyik legviccesebb és legnépszerűbb játékából, a Váltólázból ad ízelítőt —> itt!
Amúgy ha valaki élőben szeretné őket megtekinteni a Centrál Színházban, őszintén szólva, nem tudom, hogyan lehetséges, mert kb. egy éve lesem a jegyirodát, és amint megjelenik, rögtön elkapkodják a jegyeket. De azért hajrá :D
Kitti

Beugró
DVD-ajánló

Jelenleg a Cool TV-n és a Comedy Central-on (ismétlések szintjén) futó, de egyébként a TV2-t és az m1-et is megjárt Beugró végre DVD-n is kapható. Ezt sajnos csak most tudtam meg, miután végre láttam a Cool-on is egy adást :D

A DVD-ről:
“A Beugró 2007-es indulása óta hatalmas népszerűségre tett szert fiatalok és idősek körében egyaránt. Élőben és a tévéképernyők előtt is rengetegen voltak kíváncsiak a négy rendkívül tehetséges színész, Rudolf Péter, Szabó Győző, Pokorny Lia és Kálloy Molnár Péter rögtönzött előadásaira. A Novák Péter vezette sorozat 2008 őszi adásai most teljes egészében elérhetők ezen a négylemezes DVD kiadványon, amely az évad 14 adását tartalmazza Fenyő Iván és Kovács Patrícia vendégszereplésével. Az október elején megjelent, több mint 700 perc időtartamú DVD kiadvány kuriózumát méginkább növeli, hogy a televízióban is látott 14 adás mellett kimaradt jelenetek, valamint a pilot (kísérleti) adás is felkerült a korongokra extraként.” (hazimozi.hu)