FilmFuggok Blogja
A falu (The Village) - TRAILER
film/DVD-ajánló
A történet: Létezik egy közösség, mely egy erdő közepén, a világtól elzártan éldegél, és békében tengetik mindennapjaikat. A falut körülvevő erdőben azonban titokzatos szörnyek lakoznak, s csupán egy megállapodás miatt nem támadnak az ottaniak: ha a lakosok nem lépik át a rengeteg határát, akkor a lények sem fognak senkit sem bántani - feltéve, ha időnként kapnak némi húsáldozatot. A falu lakói tiszteletben tartják az egyezséget, ám egy fiatal férfi, Lucius úgy dönt, hogy ideje elmenni az erdőn túli városba némi gyógyszerért, amelyre néhány embernek szüksége volna. Luciust emellett a határtalan kíváncsisága is hajtja, hiszen sosem hagyta el a falut, és a távoli vidék csábító. Az erdő határának átlépése azonban olyan események láncreakcióját indítja el, amely megváltoztatja nemcsak Lucius, hanem az egész közösség életét..
Szereplők:
Joaquin Phoenix (Lucius Hunt)
William Hurt (Edward Walker)
Sigourney Weaver (Alice Hunt)
Bryce Dallas Howard (Ivy Walker)
Adrien Brody (Noah Percy)
M. Night Shyamalan misztikusnak induló, majd egy hatalmas fordulattal valami egészen mást nyújtó filmje egyáltalán nem szokványos. Bár vannak benne feltűnő hibák, mégis ad egyfajta különleges hangulatot (és ez nagyban köszönhető James Newton Howard lenyűgöző filmzenéjének), amely nehezen ereszt minket. A történetvezetés lassú, a film első felén egyszerűen túl kell lenni, hogy a végén jól megdöbbenhessünk - de akkor aztán nagyon. Érdemes megnézni.
Kitti
Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows Part 1) - TRAILER
moziajánló
Egy héttel a világpremier után végre hozzánk is megérkezik a Harry Potter-saga utolsó epizódjának első felvonása, amelyet számos hazai moziban már 24-én éjféltől lehet látni. A nagy érdeklődésre való tekintettel a filmszínházak folyamatosan nyitnak új termeket az új kalandokat elsőként látni kívánóknak, így aki még az éjféli premierre szomjazik, érdeklődjön bátran az illetékeseknél, mert még akadnak szabad helyek.
Igazából akik ismerik a HP-könyveket, azok már úgyis tudják, mi lesz a történet, de akik csak a filmekből ismerik a varázslóvilágot, azoknak néhány szóban a sztoriról:
Dumbledore halála után Harry úgy dönt, hogy elhagyja a Roxfortot, és elindul megkeresni a maradék horcruxokat. Barátai, Ron és Hermione a mindenáron a magányos farkas akciójára szavazó Harry kérése ellenére is vele tartanak, és együtt igyekeznek Voldemort lelkének darabjaira bukkanni. Dumbledore segítsége nélkül azonban a helyzet reménytelennek tűnik, és az sem könnyíti meg dolgukat, hogy a halálfalók mindenhol őket keresik, miközben a varázslóvilágot terrorizálják. Hatalmas háború veszi kezdetét, amely sok áldozatot követel a jó és a rossz oldalról egyaránt, de a végén csak Harry és Voldemort csatája fogja eldönteni a világ sorsát..
Hogy a két részre bontott utolsó epizódot hol fogják megtörni, azt csak találgatni lehet, de végre nem kell attól tartanunk, hogy lerövidítik a könyvet, és kihagynak lényeges momentumokat. David Yates rendező első körben egy majdnem két és fél órás felvezetést tesz le az asztalra, mielőtt júliusban ránkszabadítja a 3D-ben érkező, nagyszabású varázslóháborút.
Amerikai premier: 2010. november 19.
Magyar premier: 2010. november 24. éjfél
Hivatalos honlap: http://harrypotter.warnerbros.com/harrypotterandthedeathlyhallows/mainsite/index.html
Kitti
Édes november (Sweet November) - TRAILER
film/DVD-ajánló
A történet: Nelson egy reklámcégnél dolgozik, éjjel-nappal csak a munkájának él, szociális élete nagyjából a nullával egyenlő. A sors úgy hozza, hogy éppen lejár a jogsijának érvényessége, és újra el kell mennie vizsgázni. Ott ismerkedik meg Sarával, a kissé szétszórt lánnyal, aki a férfi miatt bukik meg a vizsgán. Sara ezután nem hagyja békén Nelsont, aki kedveli is a lányt, ugyanakkor közelségét sokszor bosszantónak tartja. Pár nap elteltével Sara felajánlja Nelsonnak, hogy megváltoztatja az életét, pusztán azért, hogy segítsen rajta. Ehhez annyit kell tennie Nelsonnak, hogy egy teljes hónapra feladja addigi életét, és odaköltözik hozzá. A férfi szinte felháborodva fogadja az ötletet, hiszen egy vadidegen nő fura és értelmetlennek tűnő kérésével nem tud mit kezdeni. De miután az alkalmi barátnője faképnél hagyja, és az állásából is kirúgják, mégis belemegy az őrült ajánlatba, és Sarához költözik. Ez a november pedig gyökeresen megváltoztatja az életét, hiszen nem is sejti, miféle súlyos és szomorú titkot rejteget újdonsült élettársa, és emiatt egy keserédes “játszmába” keveredik..
Szereplők:
Keanu Reeves (Nelson Moss)
Charlize Theron (Sara Deever)
Jason Isaacs (Chaz)
Greg Germann (Vince)
Liam Aiken (Abner)
Sok helyen olvastam, hogy az ajánlóban lelőtték a film “csattanóját”, amely csak a játékidő fele után derül ki, de én szándékosan mellőzöm ezt, hiszen biztosan sokan vannak, akik még nem látták az Édes novembert, és nem is hallottak róla sehol. Ajánlom azoknak, akik unják a sablonos love storykat és a nyáltól csöpögő tévéképernyőket, mert itt ilyenről szó sincs. A Charlize Theron által alakított Sarától sokan vehetnének leckét az élethez való hozzáállásról, jelleme sok szempontból példa lehetne. A karakterábrázolás másik kiváló példája, ahogy Nelson - akit Keanu Reeves testesít meg - teljesen más ember lesz a film végére, és a kezdeti tulajdonságok az utolsó jelenetekre teljesen szertefoszlanak. S bár nem egy vidám sztoriról van szó, egyszer érdemes megkönnyezni.
Kitti
Az utolsó dal (The Last Song) - TRAILER
film/DVD-ajánló
A történet: Ronnie és Jonah az édesanyjukkal élnek, de a mostani nyarat az apjuknál töltik, hogy a szülők válása óta megromlott viszonyt valahogy megpróbálják jobbá tenni. Ronnie azóta dühös az apjára, mióta elhagyta őket, ezért számára igazi szenvedés a közösen eltöltött idő. Figyelmét a tengeri teknősök megmentése, az olvasás és egy új szerelem köti le. A kezdeti lázadozás után lassan újra közelebb a szétszakadt család, ám egy váratlan hír megtöri az idillt, és Ronnie-ban átértékelődik minden, nemcsak az apját, hanem a jövőjét is illetően.
Szereplők:
Miley Cyrus (Veronica ‘Ronnie’ Miller)
Greg Kinnear (Steve Miller)
Bobby Coleman (Jonah Miller)
Liam Hemsworth (Will Blakelee)
Hallock Beals (Scott)
Bár ez a film (is) bebizonyította, hogy Miley Cyrusnak (alias Hannah Montanának) nem pont a színészi pályán a helye, plusz a film sok kétséget hagyott a karakterábrázolások és a mellékszálak kibontása terén, egyszer át lehet esni Az utolsó dalon. Igaz, a zenéhez sok köze nincs, tele van klisékkel, és kiszámítható a szerelmi szál is, de a film alapjául szolgáló könyvet, amelyet Nicholas Sparks írt, mégis szerették az emberek, tehát tudhat valamit. Mert nem csupán egy love story, hanem a végkifejletnek köszönhetően kicsit más színezete van a történetnek. Hogy a megvalósítás kinek hogy tetszik, azt döntsétek el magatok.
Kitti
Nem lesz 3D-s a hamarosan mozikba kerülő Harry Potter
hírek
Bár a Warner Bros. úgy tervezte, 3D-ben küldi a filmszínházakba a Harry Potter és a halál ereklyéinek mindkét részét, most napvilágot látott a hír az IMDb-n, miszerint ezt elfelejthetjük, mert “nem volt elég idő a legjobb minőségű munka megvalósítására”. A Warner munkatársai elmondták, hogy nem szeretnének csalódást okozni a rajongóknak (annak idején a stúdió korábbi filmjének, A titánok harcának utólagos 3D-sítését mindenhol lehordták), ezért inkább nem konvertálják át a filmet, és a terveknek megfelelően a premier november 19-én lesz (Magyarországon november 25-én).
A várhatóan július 15-én érkező második felvonás már minden bizonnyal 3D-ben varázsolja el a Potter-sagára kiéhezett embereket, akiknek viszont bele kell törődniük, hogy nincs tovább: nincs több könyv, nincs mit megfilmesíteni.. De a “gyászra” még van idő felkészülni, előbb essünk túl a film első felének premierjén.
Íme a legújabb hivatalos poszter és a legutóbbi trailer (ha nem indul automatikusan a felirat, kapcsoljátok be a kis CC-jelet).
Kitti
Csak egy csók (Un baiser s’il vous plaît / Shall we kiss?) - TRAILER
film/DVD-ajánló
A történet: Minden egy véletlen találkozással kezdődik. A nő taxiállomást keres, mert szeretne eljutni a városba, de a férfi nem tudja útbaigazítani. Ám megtetszik neki a bajbajutott hölgy, és felajánl neki egy fuvart. Az egész helyzetből egy kellemes este kerekedik, vacsorával, hosszú beszélgetéssel, szép emlékekkel. A nő másnap elutazik a városból, ezért a férfi a búcsúnál szeretné megcsókolni. De elutasításra lel: a nő inkább egy történetet mesél el arról, hová vezethet egyetlen apró csók. Egy történetet két ismerőséről, Judithről és Nicolasról, akik egy bizonyos pontig abban a hitben éltek, hogy megingathatatlan a barátságuk. Mindaddig, míg Nicolas meg nem kéri Judithot, hogy segítsen neki csillapítani a testi vágyát, amelyet csak egy hozzá közel álló és megbízható személlyel képes elképzelni. Bár Judith férjnél van, mégis belemegy a dologba, hiszen nem akarja cserben hagyni barátját. Ám ez a baráti szívesség mindkettejüket rádöbbenti arra, hogy ők bizony vonzódnak egymáshoz.
Szereplők:
Michaël Cohen (Gabriel)
Julie Gayet (Émilie)
Virginie Ledoyen (Judith)
Emmanuel Mouret (Nicolas)
Frédérique Bel (Caline)
Stefano Accorsi (Claudio)
Emmanuel Mouret (aki nemcsak a film főszereplője, hanem rendezője és forgatókönyvírója is egyben) története a szerelemről és a vonzódásról igazán kellemes csalódás volt. Az érzelmeikkel nehezen megbirkózó, esetlen, ám szerethető karakterek és az egyszerű, de szórakoztató módon tálalt cselekmény egyvelege a Csak egy csók, amelynek őszinteségén és a téma tálalási módján jókat lehet kuncogni egy ilyen esős, őszies délutánon. És a film után egy csésze forró tea mellett elrágódhatunk a mondanivalón: vajon tényleg ennyi minden lehet egyetlen csókból?
Kitti
Ha/Ver (Kick-Ass) - TRAILER
moziajánló
A történet: “Ki mondta, hogy természetfeletti erő meg szuperkütyük kellenek ahhoz, hogy megmentsd a bajbajutottakat? Ha elég elszánt vagy, és megvan benned a kellő bátorság, hogy szembeszállj a rosszfiúkkal, akkor máris te vagy a szuperhős!” - ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal van tele a feje Dave-nek, aki megunja, hogy mindig ő húzza a rövidebbet, és soha senki sem segít neki. Úgy dönt, ő lesz az az álarcos jótevő, aki megmenti a gyengéket. Bár semmilyen erővel sem rendelkezik, sőt, még az izmoknak is híján van, ő mégis magára kap egy zöld búvárruhát, és nekiáll hősködni. Persze hamar a kórházban köt ki, de elszántsága kicsit sem csökken, és nem adja fel új hivatását. Amikor egy utcai verekedés során videóra veszik, ahogy alaposan megverik, miközben egy férfit véd, a YouTube-nak köszönhetően ő lesz az internet sztárja, rajongói oldalát pedig elöntik a segélykérések. Dave aztán igazán nagy bajba kerül, miután összekeverik egy igazi (na jó, inkább csak erősebb és képzettebb, ám “erőtlen”) szuperhőssel, Vérprofival, aki lányával, Kis Döggel próbál meg leszámolni a helyi maffiával, Frank D’amicóval, aki miatt annak idején meghalt a felesége. Ha/Ver pedig rosszkor volt rossz helyen, így akarva-akaratlanul is belekeveredik ebbe a bosszúhadjáratba..
Szereplők:
Aaron Johnson (Dave Lizewski / Kick-Ass = Ha/Ver)
Nicolas Cage (Damon Macready / Big Daddy = Vérprofi)
Mark Strong (Frank D’Amico)
Chloe Moretz (Mindy Macready / Hit-Girl = Kis Dög)
Christopher Mintz-Plasse (Chris D’Amico / Red Mist = Vörös Pára)
A magyar fordítók szánalmas próbálkozásának köszönhetően egy igen idétlen és már-már nézőket elidegenítő címmel fut a mozikban a Ha/Ver, amely azonban kellemes csalódás volt számomra. A tévhittel ellentétben ez nem egy képregény-adaptáció, bár valóban álruhás “szuperhősök” vannak a főszerepben, de inkább róluk készül képregény, és nem ők lépnek ki valamilyen könyvből.
A rendező, Matthew Vaughn nem szépítette a dolgokat: ha kellett, agyonverette Kick-Asst vagy szétlövette a fél szereplőgárdát, vérben és akcióban nem volt hiány. Szó sincs itt finomkodásról: ha egy egyszerű gyerek vagy zöld ruhában, akkor törődj bele, hogy időnként jól megruháznak majd, és az bizony fájni fog, és nem fog minden sérülés két perc alatt begyógyulni - szóval végre egy film, ahol a szereplők nem sebezhetetlenek, nem golyóállóak és igenis véreznek.
Nem ez minden idők legjobb filmje, de a jó dumákkal, a hollywoodi kliséktől sok helyen eltérő megvalósítással és a remek filmzenével nálam elérte, hogy megmaradjon az emlékezetemben.
Kitti
Tér-Film-Zene Fesztivál
hírek
A reméljük már sokak számára ismert nagyszerű, országszerte minden évben megrendezett Tér-Film-Zene fesztivál idén is vár minden kedves érdeklődőt az ország különböző pontjain felállított rendezvényhelyszínein.
Minden fesztivál teljes mértékben ingyenes, tehát csak helyet foglalunk a fesztivál helyszínén a kényelmes székekben, fotelekben, és máris nézhetjük a nagyszerűbbnél nagyszerűbb művész-, kortárs és nevesebb “mozi”filmeket.
Méghozzá a legjobb hangzásban, óriáskivetítőn koktélbárok és egyéb vendéglátóipari egységek kíséretében, hogy a hűsítők se maradjanak ki.
Minek otthon TV-zni, mikor a szabadban, jó társaságban nézheted, amit szeretnél?
A budapesti programokra július 12-től augusztus 8-ig kerül sor.
Az első nap műsora:
2010. július 12., hétfő
18.00
Kukori és Kotkoda: A baromfi udvar réme (rajzfilm)
Kérem a következőt!: Most kezdődik a bál (rajzfilm)
Kockásfülű nyúl: A fényképezőgép (rajzfilm)
18.30
Gálvölgyi exkluzív bohózata
Rendező: Koós György
Szereplők: Gálvölgyi János, Verebély Iván, Sáfár Anikó, Csala Zsuzsa
19.00
Élő műsor
Budapest Acoustic Band – koncert
Közreműködnek:
Móra Erzsébet – ének
Sipeki Zoltán – gitár
Gál Gábor – gitár
Mogyoró Kornél – dobok
Papesch Péter – basszusgitár
19.45
Élő műsor
Colombre Band
Közreműködnek:
Váray László – ének, gitár
Csordás Veronika – ének
Deák Gábor – gitár
Kovács Gábor- cajon ütődob
20.30
Igazából apa (színes magyar vígjáték, 2010)
Rendező: Novák Emil
Szereplők: Kaszás Géza, Varga Boglárka, Kamarás Iván, Scherer Péter
22.00
Némafilm
Stan Laurel: Termelők
Élőben zongorán kíséri Gyarmati István zongoraművész
Hivatalos honlap: terfilmzene.citynet.hu
Tamás
Góóól! (Goal! - The dream begins) - TRAILER
film/DVD-ajánló
Javában zajlik a foci vb Dél-Afrikában, világszerte megugrott a sörfogyasztás aránya, és a legtöbb férfi a képernyőre tapad, hogy azt a bizonyos labdát bámulja, és ezért még az őrjítő vuvuzelák hangorkánját is képesek elviselni. De mivel nincs egész nap meccsközvetítés, a köztes órákra ajánlanék egy egészen jó, a foci világában játszódó filmet, amelyhez olyan híres futballisták adták a nevüket és jelenlétüket néhány jelenet erejéig, mint Beckham, Zidane és Raúl.
A történet főhőse Santiago, aki családjával Mexikóból szökött át Amerikába. Miután anyja elhagyta őket, az apa lett a családfenntartó, és Santiagónak rengeteget kellett segédkeznie a munkában. Fennmaradó szabadidejében a helyi focicsapatban rúgja a bőrt, egyik meccsén pedig felfigyelnek rá. Glen Foy annyira bízik a fiú tehetségében, hogy a híres angol fociklubnál, Newcastle Unitednél intéz neki bemutatkozási lehetőséget. Bár hosszú az út a sikerig, és számos váratlan esemény nehezíti előrejutását, Santiago bebizonyítja, van kiút a szegénységből, és bárki megvalósíthatja az álmát, ha rendületlenül küzd érte.
Szereplők:
Kuno Becker (Santiago Munez)
Alessandro Nivola (Gavin Harris)
Marcel Iureş (Erik Dornhelm)
Stephen Dillane (Glen Foy)
Anna Friel (Roz Harmison)
Tony Plana (Hernan Nunez)
Kitti
Kéjjel-nappal (Knight and day) - TRAILER
premier előtt
A Valkűr c. film óta nem hallhattunk Tom Cruise felől, de most egy akcióvígjátékkal tér vissza a mozikba, méghozzá Cameron Diazzal az oldalán. A rendezői székbe James Mangold ült, akinek többek közt A nyughatatlan és a Kate és Leopold c. filmeket köszönhetjük. Az előzetes alapján azért leszűrhető, hogy talán nem a romantikán, hanem az akción lesz a hangsúly: többek közt autópályás üldözés, levegőbe repülő autók és lövöldözés mindenütt, megfűszerezve jó dumákkal.
A történet: June Havens átlagos nő, szerencsétlen szerelmi háttérrel, unalmas élettel. Aztán belebotlik Millerbe, aki jóképű, magával ragadó, titokzatos - hát persze, hogy felkelti June érdeklődését is. De mivel semmi sem lehet tökéletes, Millerről kiderül, hogy titkosügynök, és mivel June rosszkor volt rossz helyen, kénytelen újdonsült kémismerősével tartani egy veszélyekkel teli, nem mindennapi kalandba, ahol együtt kell maradniuk a túlélés érdekében.
Szereplők:
Tom Cruise (Miller)
Cameron Diaz (June Evans)
Peter Sarsgaard (Fitzgerald)
Maggie Grace (April)
Marc Blucas (Rodney)
Amerikai premier: 2010. június 25.
Magyar premier: 2010. július 15.
Hivatalos honlap: http://www.knightanddaymovie.com/
Kitti
Twilight - Hajnalhasadás (Twilight: Breaking dawn)
hírek
Három rendező közül választják ki azt, aki a Twilight: Breaking Dawn (Hajnalhasadás) című záróepizódot felügyelheti. Az Entertainment Weekly lap értesülései szerint a Summit Entertainment jelenleg három lehetséges rendezővel tárgyal: Sofia Coppola (Elveszett jelentés, Marie Antoinette), Gus Van Sant (Milk, Good Will Hunting) és Bill Condon (Dreamgirls, Érzelmek tengerében). Van Sant jelezte, hogy benne lenne a dologban.
Az írónő, Stephenie Meyer azt szeretné, ha két részben forgatnák le a Breaking dawnt, hogy sorozatának leghosszabb könyvét ne rövidítsék meg, és ne tömörítsék össze annyira. Az első 2011. november 14-én jönne ki, míg a 2. része csak valamikor 2012-ben. Ez egy nagyszerű hír a rajongók számára, hiszen dupla élvezet lesz a Breaking Dawn, de a rossz hír az, hogy ha azt két részre osztják, többet kell várniuk! (forrás: sorozatok-foruma.com)
Amerikai premier: 2011. november 14.
Hazai premier: ?
Ági
Operaközvetítések a filmszínházakban
hírek
A Cinema City négy mozikomplexumában a londoni Királyi Operaházból (ROH) közvetít különleges előadásokat a CineMaestro operafilmprogram keretében.
Győrött, Miskolcon, Pécsett és a fővárosban (Cinemy City Aréna) februárban lesz az első operafilm-premier, amelyen Figaro házassága című Mozart-operát láthatják az érdeklődők. Ezt követően hónapról hónapra újabb klasszikusokat élvezhetnek különleges körülmények között az operabarátok, akinek a látvány mellett olyan zenei élményben lehet részük, mint amilyet egy kiváló akusztikájú koncertteremben vagy az operaelőadás helyszínén élvezhetnének.
A Cinema City úgy állította össze az idei operafilm-programot, hogy az a legigényesebb operarajongóknak maradandó élményt nyújtson, ugyanakkor az érdeklődőknek, a műfajjal ismerkedőknek is vonzó legyen. A CineMaestro esti előadásain kívül délutáni vetítések is lesznek, a Cinema City e programmal - a gyerekekre fókuszálva - bővíteni szeretné az opera-, illetve komolyzene-kedvelők táborát. Ehhez - Leonard Bernstein, a világhírű karmester után „szabadon” - az előadásokat megelőzően rövid, érdekes zenetörténeti és az opera keletkezéséhez kapcsolódó színes, hasznos információkat is kapnak a nézők, de az előadás készítésének kulisszatitkaiba is bevezetést nyernek.
A CineMaestro-sorozat, amelynek védnöke Szinetár Miklós, a következő előadásokkal várja a közönséget: Figaro házassága (február), Álarcosbál (március), Carmen (április), Rómeó és Júlia (május), Don Giovanni (június).
A pontos program megtekinthető a Cinema City hivatalos honlapján:
cinemacity.hu
Forrás: fidelio.hu
HunterHalberg
Viharsziget (Shutter Island) - TRAILER
premier előtt
Igaz a film csak februárban érkezik a mozikba, de az eddig látottak alapján úgy érzem, erre a filmre érdemes várni. Egyébként az is garancia a sikerre, hogy a film alapjául Dennis Lehane könyve szolgál, és az ő nevéhez fűződik az utóbbi évek talán két legjobban sikerült krimije is, a Titokzatos Folyó, valamint a Hideg nyomon.
A történet 1954-ben játszódik, és a középpontban egy elhagyatott szigeten fekvő elmegyógyintézet áll, ahol a páciensek egytől-egyig borult elméjű bűnözők. A két főszereplő Teddy Daniels és Chuck Aule rendőrnyomozók, őket bízzák meg a feladattal, hogy megtalálják az intézet egyik szökött betegét, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma. Eközben megérkezik az évszázad vihara, amely teljesen elzárja a szigetet a külvilágtól, és a film előrehaladtával nyomozóink lassan már saját elméjükben is kételkedni kezdenek. Ha ezt még megfűszerezzük egy pár igencsak bizarr külsejű pácienssel és egy igazgatóval, akinek kezelési módszerei finoman szólva nem humánusak, akkor azt hiszem, egy igazán izgalmas filmet kapunk.
Szereplők:
Leonardo DiCaprio (Teddy Daniels)
Mark Ruffalo (Chuck Aule)
Ben Kingsley (Dr. John Cawley)
Emily Mortimer (Rachel Solando)
Michelle Williams (Dolores Chanal)
Max von Sydow (Dr. Jeremiah Naehring)
Jackie Earle Haley (George Noyce)
Rendező: Martin Scorsese
Amerikai premier: 2010. február 18.
Magyar premier: 2010. március 4.
Hivatalos honlap: http://www.shutterisland.com/
Zsófi
Kilenc (Nine) - TRAILER
premier előtt
Akinek tetszett a Chicago, az imádni fogja ezt a filmet is. És ezúttal is igaz a közhely: a jól bevált recepten ne változtass! Talán ezzel már elárultam, hogy ismételten egy musicalről van szó, méghozzá nem is akármilyen szereplőgárdával.
A történet maga nem éppen bonyolult - egyszerű és mégis nagyszerű. Főszereplőnk, Guido Contini egykor nagy hírnévnek örvendő filmrendező, akinek hirtelen a szakmai és a magánélete is mélyrepülésbe kezd. Elkeseredetten próbál egyensúlyt találni a sok nő között, akik körbeveszik őt. Egyrészt ott van felesége, Luisa, a szeretője, a tüzes Carla, és ha mindez még nem elég, bolondítsuk meg a történetet egy prostituálttal, egy jelmeztervezővel, egy újságírónővel és persze nem utolsó sorban ott van még Guido múzsája is, a gyönyörű Claudia.
A pikáns, humoros történet mellett igazán sokat dob a filmen a remek díszlet, amely azt hiszem egy jó musical estében nem is elhanyagolható, de ami még ennél is fontosabb, az nem más, mint a zene. Véleményem szerint igazán jó kis zenéket sikerült összehozni, de ezt úgyis hallani kell.
Szereplők:
Daniel Day-Lewis (Guido Contini)
Marion Cotillard (Luisa)
Penelope Cruz (Carla)
Nicole Kidman (Claudia Nardi - a múzsa)
Judi Dench (Lillian La Fleur - jelmeztervező)
Kate Hudson (Stephanie Necrophuros - újságírónő)
Stacie Fergusson “Fergie” (Saraghina - prostituált)
Sophia Loren (Mamma - az anya)
Rendező: Rob Marshall
Amerikai premier: 2009. december 18.
Hazai premier: 2010. február 4.
Hivatalos honlap: http://nine-movie.com/
Zsófi
Aludj csak, én álmodom (While you were sleeping) - TRAILER
tévéajánló
December 25-én, karácsony első napján vetíti a Viasat3 22:55-től ezt az amerikai vígjátékot Sandra Bullockkal és Bill Pullmannel a főszerepben.
A történet: Lucy a metrónál jegykezelő. Nincs családja, egy macskával él együtt, életében egy maroknyi izgalom sincs. Egyetlen örömforrása, hogy reggelente láthatja álmai férfiját, Petert, aki mindig nála veszi a jegyét, ám Lucynak persze nincs bátorsága megszólítani. Aztán eljön az ő ideje: a férfit belökik a metró alá, és Lucy menti meg az életét. Peter azonban kómába esik. Rohan hozzá a családja, ám a kórházi nővérke egy félreértés miatt Lucyt Peter menyasszonyaként mutatja be. A lányt rögtön befogadják és megszeretik, és Lucy képtelen bevallani az igazságot, hiszen élvezi, hogy végre lehet családja. Ha ez nem lenne elég bonyodalom, akkor itt van Jack, Peter bátyja, aki még jobban felkavarja Lucy életét..
Igazán szerethető film. Sandra Bullock (Féktelenül, Nász-ajánlat) hozza a romantikus filmekben nyújtott kellemes alakítását, Bill Pullmant (A függetlenség napja, Űrgolyhók) pedig amúgyis egy remek karakternek tartom, és a szerelmes férfit is jól játssza. A kómás Petert Peter Gallagher (Titanic, Cupido és Kate) alakítja, aki kevésbé volt ismert számomra, de ez a bamba szerep neki való. Összességében aranyos alkotás: kikapcsol, megnevetett, de meg is hat egyben, és hoz nekünk még egy kis karácsonyi hangulatot.
Kitti


