FilmFuggok Blogja





Alíz Csodaországban (Alice in Wonderland) - TRAILERmoziajánló
Már március eleje óta vetítik a mozik Tim Burton legújabb filmjét, az Alíz Csodaországbant, és Magyarországon még mindig a 10 legnézettebb mozifilm között van. A 3D-ben is látható fantasy már amúgyis nagy beharangozót kapott annak idején, hiszen Tim Burton a különleges látványvilágú filmjeivel mindig nagy érdeklődésre tarthat számot, de legújabb munkájával azt is sikerült elérnie, hogy az akkoriban hetekig a filmes bevételi listák élén tanyázó Avatart is megverte.
Hogy mi vonzza a nézőket a moziba? A történet szerint Alice-t éppen férjhez akarják adni, ám ő nem akarja ezt az érdekházasságot. Időt kér, és a házuk kertjében sétál, mikor meglát egy fehér nyulat, és mindenkit faképnél hagyva a tapsifüles nyomába ered. Egy üreghez jut, amibe annak rendje-módja szerint bele is esik, és hirtelen egy másik világban találja magát. Megtörténik az ismerkedés, az újdonságok és a furcsaságok felfedezése, majd az ottani világ fura élőlényeivel is összefut. Ők pedig azzal jönnek, hogy ő a Kiválasztott, akinek meg kell ölnie egy szörnyet. Ahogy az lenni szokott, ha felbukkan egy hős, akkor hamarosan érkezik az ellenség, aki minél hamarabb likvidálni szeretné az illetőt, így kerül a képbe a Vörös Királynőnek, Csodaország jelenlegi elvetemült uralkodójának fejvadászcsapata. Alice a menekülése közben nincs egyedül: legfőbb segítője a Kalapos, de vele tart még Tutyika és Mutyika, a fura ikerpár, Vigyori Úr, a változó halmazállapotú (azaz gyakran eltűnő) macska és a Nyalka Nyúl is. Hogy végül beteljesedik-e a prófécia, az már csak ezen az elszánt csapaton múlik..

Szereplők:Mia  Wasikowska (Alice Kingsley)Johnny  Depp (Kalapos)Helena Bonham  Carter (Vörös Királynő)Anne  Hathaway (Fehér Királynő)+ sok animációs szereplő
Kitti

Alíz Csodaországban (Alice in Wonderland) - TRAILER
moziajánló

Már március eleje óta vetítik a mozik Tim Burton legújabb filmjét, az Alíz Csodaországbant, és Magyarországon még mindig a 10 legnézettebb mozifilm között van. A 3D-ben is látható fantasy már amúgyis nagy beharangozót kapott annak idején, hiszen Tim Burton a különleges látványvilágú filmjeivel mindig nagy érdeklődésre tarthat számot, de legújabb munkájával azt is sikerült elérnie, hogy az akkoriban hetekig a filmes bevételi listák élén tanyázó Avatart is megverte.

Hogy mi vonzza a nézőket a moziba? A történet szerint Alice-t éppen férjhez akarják adni, ám ő nem akarja ezt az érdekházasságot. Időt kér, és a házuk kertjében sétál, mikor meglát egy fehér nyulat, és mindenkit faképnél hagyva a tapsifüles nyomába ered. Egy üreghez jut, amibe annak rendje-módja szerint bele is esik, és hirtelen egy másik világban találja magát. Megtörténik az ismerkedés, az újdonságok és a furcsaságok felfedezése, majd az ottani világ fura élőlényeivel is összefut. Ők pedig azzal jönnek, hogy ő a Kiválasztott, akinek meg kell ölnie egy szörnyet. Ahogy az lenni szokott, ha felbukkan egy hős, akkor hamarosan érkezik az ellenség, aki minél hamarabb likvidálni szeretné az illetőt, így kerül a képbe a Vörös Királynőnek, Csodaország jelenlegi elvetemült uralkodójának fejvadászcsapata. Alice a menekülése közben nincs egyedül: legfőbb segítője a Kalapos, de vele tart még Tutyika és Mutyika, a fura ikerpár, Vigyori Úr, a változó halmazállapotú (azaz gyakran eltűnő) macska és a Nyalka Nyúl is. Hogy végül beteljesedik-e a prófécia, az már csak ezen az elszánt csapaton múlik..

Szereplők:
Mia Wasikowska (Alice Kingsley)
Johnny Depp (Kalapos)
Helena Bonham Carter (Vörös Királynő)
Anne Hathaway (Fehér Királynő)
+ sok animációs szereplő

Kitti

9 - Kilenc - TRAILERfilmajánlóHabár Tim Burton nevét “csak” producerként jegyzik a mesében, a jól megszokott hangulat már az első pillanattól kezdve rabul ejt. Varázslatos. Mesés. Apokaliptikus.  Ez a film Shane Acker animátor 2005-ös, Oscar-díjra is jelölt rövidfilmjének lesz az egész estés változata. - A KISFILM
Amerikai bemutató: 2009. szeptember 9.
Főszereplők (szereplők hangjai): Elijah Wood, John C. Reilly, Jennifer Connelly, Crispin Glover, Martin Landau, Christopher Plummer“Két teljesen különböző erő csapott össze abban a háborúban, amelyben a teljes emberiség elpusztult. Az egykori városok helyén csak fekete romok állnak, darabokra hullott autók parkolnak mementójául szolgálva az apokalipszisnek . Az emberi fajt a saját maga által készített gépek győzték le, s csak néhány robot, valamint a háború kitörésében nagy szerepet játszó tudós kreálmányai élnek a bolygón. Ezek az apró, fémszívvel megáldott, babzsákra hasonlító lények rettegésben élnek egy lepusztult templomban, s próbálják túlélni az általuk szörnyetegnek nevezett hatalmas, T-rexhez hasonlatos robot  támadásait, amikor új társ érkezik hozzájuk 9-es személyében. A renitens új fiú felbolygatja a hétköznapokat. A kis cipzárosok elkezdik kutatni saját eredetüket, s nem kívánt kalandokba csöppennek.” /videodrome.freeblog.hu/A harc egy olyan eszközért folyik, ami képes a tárgyaknak életet adni és egyben elvenni…TE

9 - Kilenc - TRAILER
filmajánló

Habár Tim Burton nevét “csak” producerként jegyzik a mesében, a jól megszokott hangulat már az első pillanattól kezdve rabul ejt. Varázslatos. Mesés. Apokaliptikus. Ez a film Shane Acker animátor 2005-ös, Oscar-díjra is jelölt rövidfilmjének lesz az egész estés változata. - A KISFILM

Amerikai bemutató: 2009. szeptember 9.

Főszereplők (szereplők hangjai): Elijah Wood, John C. Reilly, Jennifer Connelly, Crispin Glover, Martin Landau, Christopher Plummer

“Két teljesen különböző erő csapott össze abban a háborúban, amelyben a teljes emberiség elpusztult. Az egykori városok helyén csak fekete romok állnak, darabokra hullott autók parkolnak mementójául szolgálva az apokalipszisnek . Az emberi fajt a saját maga által készített gépek győzték le, s csak néhány robot, valamint a háború kitörésében nagy szerepet játszó tudós kreálmányai élnek a bolygón. Ezek az apró, fémszívvel megáldott, babzsákra hasonlító lények rettegésben élnek egy lepusztult templomban, s próbálják túlélni az általuk szörnyetegnek nevezett hatalmas, T-rexhez hasonlatos robot támadásait, amikor új társ érkezik hozzájuk 9-es személyében. A renitens új fiú felbolygatja a hétköznapokat. A kis cipzárosok elkezdik kutatni saját eredetüket, s nem kívánt kalandokba csöppennek.” /videodrome.freeblog.hu/

A harc egy olyan eszközért folyik, ami képes a tárgyaknak életet adni és egyben elvenni…

TE